- Az Eszperantó hegyre október 4-én (vasárnap) megyünk kirándulni.
- Novemberben és decemberben pedig a Láthatatlan kiállításra és a Planetáriumba teszünk egy látogatást.
******
És a szeptember 13-i biciklis kirándulásunkról:
- egy beszámolót találhattok itt: http://www.eszperanto.hu/aktualis.htm#bicikli-velence
- és íme Békési Ditta beszámolója a kirándulásról:
Eszperantisták a Velencei-tavon (2009. szeptember 13.)
Emlékezetes volt számomra a múlt szombat: végre eljutottam egy eszperantó-kirándulásra. Kezdőként, bevallom, kissé aggódtam először, hogy mégis milyen lesz (az idei IEK-n kívül ez az első rendezvény, amint részt vettem), de hamar beláttam, hogy feleslegesen tettem – nagyon-nagyon szép nap volt. :-)
Szerencsére ez az időjárásra is igaznak bizonyult; gond nélkül letekertük a tó körüli majdnem 25 kilométert, igazán bele sem fáradtunk. Tartottam tőle, hogy nem fogom tudni tartani a tempót, de kiderült, ilyesmitől sem kell félnem. Tényleg mindenki türelmes volt, még a tapasztalt túrázók is megvárták a lassabbakat. A nap egyik legemlékezetesebb pillanata az volt számomra, mikor egy nehezebb szakasz után végre mindenki megérkezett, és Ottmár mosolyogva megjegyezte, nem a lemaradók dolga, hogy erejükön felül teljesítsenek, hanem a többieké, hogy megvárják őket. Tudom, van, ahol ez természetes hozzáállás, engem mégis meghatott. Igen, valami ilyesmi ez a világ. :-)
Az ismerkedést valamikor tíz óra tájt kezdhettük, mikor Szilvásival, Viltével és a barátjával, Petivel megérkeztünk Gárdonyba. Kriszti az állomáson várt minket, hogy felvilágosítson, a többiek már elmentek a bicikliket kikölcsönözni - gyorsan követtük hát őket mi is. Némi keresgélés és csereberélés után mindenki talált magának kétkerekűt. Később Iván is csatlakozott, így végre megcélozhattuk az első állomást – egy kis tisztást egy emléktáblával.
Tudni kell, nem csak bicikliztünk, hanem „geokesseltünk” is, azaz mindenféle apróságot rejtő ládikókat és egy jelszót is kerestünk. Az első állomáson a jelszó egyik darabját kellett megtalálnunk - míg néhányan azt próbálták kisilabizálni, vajon melyik lehet az emlékművön található leghosszabb szó, pár leleményesebb (és éhesebb) eszperantista bepótolta a reggelit.
A két geoládát végül egy folyócskánál és egy park mellett (a sűrű bozótosban :-)) találtuk meg. Tulajdonképpen Blazio érdeme mindkettő, de a koordináták megkeresésében és a hely behatárolásában mindenki segített. :-)
Fagyiztunk, Annával bicajt cseréltünk, egy szimpatikus eladó földet meg is vettünk magunknak, építettünk kastélyt és beszélgettünk a tanárképzésen keresztül a gazdaságon át mindenféléről, míg meg nem lett a jelszó összes darabja a fő geokesselőnk, Gergő számára. A „munka” után megtettük a maradék néhány kilométert, és kerestünk magunknak egy szimpatikus kis éttermet, hogy együnk valamit a nagy utazás végét megünneplendő. Vacsora közben sem unatkoztunk, megbeszéléseken és találkozókon át egészen az októberi leendő kiránduláson át mindenről folyt a szó. Zolival beszélgettünk az Eszperantó-hegyről, Annával az ifjúságról, a többiek közben kitárgyalták a legkülönbözőbb nyelvi és táborszervezői témákat... hát, igen, itt sosem áll meg az élet. :-)
Fáradtan bár, de boldogan tértünk vissza a kirándulásról – úgy láttam, mindenki jól érezte magát. :-) Én különösen élveztem; ez a légkör azt, hiszem, írásban visszaadhatatlan is. Hiába, mindenkinek el kell jönnie, és magának megtapasztalni, mire gondolok. :-)
Békési Ditta
