A MIESZ 2020. július 5-én (vasárnap) 16 órakor közgyűlést tart, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődő MIESZ-tagot. Ez a közgyűlés a március 22-ei alkalom pótolása, amely az akkori vírushelyzetre tekintettel, a kormány által bejelentett gyülekezési korlátozással összhangban maradt el.
A közgyűlésen a MIESZ valamennyi (rendes és támogató) tagja részt vehet és felszólalhat, szavazati joga azonban csak a rendes tagoknak van (akik 30. életévüket a közgyűlés napjáig nem töltötték be).
A 2013. március 27-től április 2-ig tartó IJF-n 4 magyar eszperantista vett részt, köztük Keményfi Imre és Csikós Blanka, akik a MIESZ és az olasz ifjúsági szövetség csereprogramnak köszönhetően ingyenesen vehetett részt a rendezvényen. Blanka beszámolóját itt olvashatjátok.
Március 27-én reggel felébredve kinéztem az ablakon és döbbenten láttam, hogy mindent hó borít. El se hittem, hogy aznap este már Olaszországban leszek, ahol remélhetőleg sokkal szebb idő van. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen csodálatos hétnek, mondhatni egy nyaralásnak nézek elébe.
Az IJF idén Dél-Olaszországban, Ostuni mellett került megrendezésre, mely Baritól kb. 70 km-re, egy órányi vonatútra található. Az Adriai-tenger partjára készültünk, így mondanom sem kell, milyen izgatott voltam, bár tudtam, hogy a tengerben való fürdőzésről le kell mondanunk, hiszen a vízhőmérséklet még nem túl kellemes, így kora tavasszal. A találkozóra Imivel és Zsófival utaztam, (akinek köszönhetően az egyetemen megismerkedtem az eszperantóval), a helyszínre érve pedig találkozhattunk Danival is, így négyen képviseltük a magyarokat. Az IJF a második eszperantó rendezvény volt, amelyen részt vettem és elmondhatom, hogy még nagyobb élményt jelentett, mint a decemberi, Németországban megrendezett JES, pedig az is nagy hatással volt rám. A rendezvényen idén kb. 60 eszperantista vett részt.
A programban szerepelt az eszperantista találkozók elmaradhatatlan interkona vespero-ja, azaz ismerkedős estje, amire mindig az első nap kerül sor. Ennek az a célja, hogy az emberek játékos formában megismerjék egymást. Ez a program nagyon hasznos, hiszen minden eszperantó találkozón feltűnnek új emberek, akik nemrég ismerkedtek meg a nyelvvel és még sosem vettek részt azelőtt hasonló rendezvényen. Napközben nyelvórákat látogathattak az érdeklődők, sőt még táncolni is tanulhatott, akinek kedve volt hozzá. Másik hagyomány a „trinkomanĝo nokto”, azaz étel-ital est, amikor az eszperantisták saját országukat képviselő specialitásokat mutatnak be, melyeket ilyenkor mindenki megkóstolhat. Az utolsó este pedig mindenki megmutathatta a tehetségét ének, tánc, vagy egyéb produkció formájában az internacia vespero-n, azaz a nemzetközi esten. Itt Zsófival és Imivel elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt című, eszperantisták által is jól ismert dalt. A hajnalig tartó bulik jó hangulatáról mindennap gondoskodtak a tehetséges eszperantista zenészek, akik nagyszerű koncerteket adtak. A program két csúcspontja számomra a félnapos és az egész napos kirándulás volt, hiszen olyan gyönyörű helyeken jártunk, amilyeneket már régen láttam. Volt szerencsénk meglátogatni két, az UNESCO Világörökség listáján szereplő helyet, Alberobello-t, azaz a trullo-k városát és a Castel del Monte-t. De körülnéztünk Barlettában és persze Ostuniban, a „fehér városban” is. A kirándulásokra idegenvezetőket is kaptunk, az olasz szervező fiúk személyében. Persze nem maradhatott el a fagyizás sem, ha már Olaszországban voltunk és olyan gyönyörű idő volt. Szerintem én még soha nem ettem tavasszal annyi fagyit, mint az IJF alatt. :)
Az első pár napban még kissé bizonytalan voltam, ha meg kellett szólalnom eszperantóul, hiszen még egy éve sincs, hogy tanulom a nyelvet. De ahogy teltek a napok, azt éreztem, hogy már nem izgulok azon, hogy mi lesz, ha nem értem meg, hogy mit mondanak az emberek és nincs ott Zsófi, hogy segítsen. De szerencsére egészen jól sikerült megértenünk egymást, ami kétségtelenül nagyon jól jött, különösen most, hogy egy hónapon belül nyelvvizsgázni készülök. :)
Ismét megtapasztalhattam, hogy micsoda összetartás van az eszperantisták között és nagyon örülök, hogy most már én is közéjük tartozom. Az IJF megerősített abban, hogy részt vegyek minél több eszperantó találkozón, amikor csak lehetőségem adódik rá.
A szervezők a legjobb helyszínt választották az IJF-hoz és hatalmas dicséret illeti őket. Furcsa belegondolni, hogy ki akartam hagyni ezt az élményt, azzal az indokkal, hogy írnom kell a szakdolgozatomat… Ha így történt volna, életem egyik legnagyobb hibáját követtem volna el.
A 2013. március 27-től április 2-ig tartó IJF-n 4 magyar eszperantista vett részt, köztük Keményfi Imre és Csikós Blanka, akik a MIESZ és az olasz ifjúsági szövetség csereprogramnak köszönhetően ingyenesen vehetett részt a rendezvényen. Imre beszámolóját itt olvashatjátok.
A HEJ és az IEJ közti csereprogramnak köszönhetően idén részt vehettem a Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon (IJF) Olaszországban 2013. március 27. és április 2. között. Az IJF idén a Villa della Speranzában (A remény villája) zajlott, mely Dél-Olaszországban, Ostuni és Villanova között található.
Szerdán 9 résztvevő találkozott a budapesti repülőtéren (3 magyar, 3 szlovák, 2 cseh és 1 német), ahonnan Bariba repültünk. Ez volt életem első repülőútja, és (az 50 perces késéstől eltekintve) igazán jól sikerült. Bariban busszal utaztunk a vasútállomásra, majd innen vonattal tovább Ostuniba. A vasútállomás 2 km-re található magától a várostól, és 4 km-re az IJF helyszíntől, de a szervezők értünk jöttek, és elvitték a csomagjainkat, majd némi bevásárlás után minket is. A vacsora 19:45 és 21:00 közötti időre volt meghirdetve, de hamar rájöttünk, hogy Olaszországban a meghirdetett időpontokhoz nyugodtan hozzá lehet adni legalább negyedórát (vagy akár többet is). A vacsora közben megünnepeltük a szlovák Zuzka születésnapját. Vacsora után következett az ismerkedős est. Kevés résztvevő érkezett meg az első napon, és még kevesebb vett részt az ismerkedős estben, de aki részt vett, sok érdekességet tudhatott meg a többiekről.
A reggeli időpontja igazán kedvező volt, 8:15-től 10:30-ig, így nem kellett túl korán felkelni. Utána különböző előadások és tanfolyamok közül választhattunk, többek között volt költészeti műhely, és előadás az eszperantó országnevekről és népnevekről. Este Kimo koncertezett.
Pénteken egész napos kirándulás volt. Castel del Montét és Barlettát látogattuk meg. Este egy olasz együttes a Commitment Blues (Blusengaĝiĝo) koncertezett, majd következett a nemzetközi étel-ital est, melyen mindenki bemutathatta saját országának finomságait. Nekünk csak szalámink és kekszünk volt, sajnos hiányzott a pálinka.
Szombat délután Alberobellóba kirándultunk. Este Gijom koncertezett, majd ismét a Commitment Blues.
Vasárnap a nyelvi igazságosságról volt egy vitakör, valamint a szabványos eszperantológiáról egy előadás. Mialatt az IEJ ülésezett, sokan elsétáltak a tengerhez Villanovába. Este JoMo (és Kimo) koncertezett. A koncert után a diszkó működött az éjszaka végéig.
Hétfőn reggeli 12-kor Kimo néptáncokat tanított. Ebéd után Ostuniba kirándultunk. A város kb. 6 km-re található az IJF helyszínétől, és gyalog mentünk oda. Este Nemzetközi Est következett, melyen bárki előadhatott éneket, táncot vagy bármit. Blankával és Zsófival elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt, melyről egy olasz résztvevő megjegyezte, hogy ezt Freddie Mercury is énekelte. Utolsó éjszaka sokat táncoltunk a diszkóban, majd elbúcsúztunk azoktól, akik már kora hajnalban elmentek.
Kedden a reggeli ideje teljesen szabadon válaszható volt. Még 13 órakor is lehetett reggelizni, és egyidejűleg ebédelni, mivel az ebéd igazából hidegcsomag volt. Ez után az ebéd után Blankával, Zsófival és Agatával elutaztunk Bariba, egy kicsit sétáltunk a városban, majd én hazarepültem.
A következő IJF helyszíne még nem biztos, de a szervezők szeretnék Sassariban, Szardínia szigetén megrendezni. Az időpont fix, legközelebb 2014. április 20-án lesz Húsvét.
Alex Escomu Spanyolországból jött, de jelenleg Ausztriában él, és úgy döntött, részt vesz élete első magyar találkozóján, a győri JER-en, amiről itt olvashatjuk élménybeszámolóját.
Üdvözlet az olvasónak! Madridi spanyol vagyok, aki Erasmus ösztöndíjjal egy évig Bécsben tanul. Az eszperantó nyelv alapjait egy hét alatt tanultam meg, aztán elkezdtem könyveket olvasni, beszélgetni a Facebookon, így hétről-hétre mindig tanultam valami újat. Mielőtt részt vettem a JER-en, már találkoztam eszperantistákkal Madridban két Zamenhof-napon és három-négy beszélgetős-kávézós összejövetelen. Bécsben kihasználva az alkalmat elmentem a Zamenhof-napra, ahol nagyon érdekes emberekkel találkoztam. Egyikük egy nagyon vidám pozsonyi lány volt, akivel később a JER-re utazva ismét összefutottam. Ő győzött meg, hogy menjek el, és örültem, hogy legalább egy embert már biztosan ismerni fogok.
Miután megvettem a vonatjegyet (ami nem ment problémamentesen), mindent előkészítettem a JER-re: a feltöltött kamerámat és a töltőt, szótárat, néhány sütit (amik aztán érintetlenül utaztak vissza Bécsbe), pénzt, ruhákat stb. Elmentem az egyetemi előadásra amin még ott tudtam lenni reggel, hazamentem, elhoztam a táskámat, és felszálltam a vonatra, kicsit félve, nehogy elvesszek út közben...
Szerencsére minden simán ment, és sikerült eljutnom Győrbe a helyszínre. Bementem, és eszperantóul köszöntem az ott álldogáló nőnek... Az arcán megjelent a mit-is-mondasz kifejezés, és hívott valakit magyarul, mire megjelent az első anyanyelvi eszperantista, akivel életemben találkoztam. Ő volt az egyik szervező, és segített nekem kitölteni a papírokat a szállás elfoglalásához. Papírokat kitölteni szóbeli tolmácsolással... huh! Nagyon hálás vagyok neki. Elkísért engem a szobámhoz, ahol mindent lepakoltam, aztán átmentem a társalgóba. Itt néhányan játszottak és beszélgettek. Körülnéztem a teremben, hogy megtaláljam az egyetlen ismerősömet, a szervezőt. Na, megláttam egy nagy falitérképet... Semmit nem értettem. Megkérdeztem a mellettem álló férfit, hogy miért ilyen furcsa ez a magyar térkép... Elmagyarázta, hogy ez egy történelmi térkép, és az első világháború után megváltoztak az országhatárok, nagyon érdekes volt! Láttam egy játszó csapatot, ahova egy másik anyanyelvi eszperantista meghívott, és a játék közben mindegyikükkel megismerkedtem.
Később megtudtam, hogy sok magyar nem érkezett még meg a hó miatt, igen, jól hallottad, bár különös a hó márciusban. Nekem semmi problémát nem okozott... de őket sajnálom. Néhányan egyáltalán nem tudtak eljönni. Már éjszaka volt, mire sokan megérkeztek, akikkel játszottunk és beszélgettünk. Igazán baráti volt a légkör, csodálkozva láttam, hogy ennyi magyar beszél ilyen folyékonyan eszperantóul. És nem csak magyarok voltak, néhányan a szomszédos, sőt a nem annyira szomszédos országokból is jöttek. Igazán remek probléma nélkül beszélni olyanokkal, akiknek az anyanyelve teljesen érthetetlen számomra, egy közös nyelven, amit önszántunkból tanulunk hogy jobbá tegyük a világot. Olyan emberekkel, akik már csak emiatt is barátok, és ahelyett, hogy a többségre vártak volna, megtették az első lépést. Nagyon felvillanyozó és reményt adó társaság.
Másnap délelőtt városfelfedező versenyt tartottunk, voltak megválaszolandó kérdések, fényképek, becsípett játékosok, egy kis helyi étel, és a külföldi résztvevők is megtanultak néhány magyar szót, mert gyakran kellett magyarul kérdeznünk a játékban, hogy megtudjunk valamit (kuszonom!). Mialatt a magyarok délután közgyűlést tartottak, egy kis csapattal leültünk beszélgetni, és bemutatkoztunk. Mindenki elmesélte, milyen problémái adódtak az idejutással, és beszélt egy kicsit magáról. Mindenki nevetett ezeken az egyéni kis katasztrófákon. Ismét megtaláltam a pozsonyi barátnőmet, és sokkal többet tudtam meg róla: remekül dizájnol és együttműködik a Muzaikoval, a 24 órás jó fej zenei rádióval. Most ahányszor ezt a rádiót hallgatom, mindig örülök neki, hogy a mi kedves magyar Veronikánk hangjához végre arcot is tudok kötni.
Este az eszperantó anyanyelvűségről hallgattunk előadást, később pedig különböző projektekről és honlapokról. Éjszaka folytatódtak a játékok és Anjo Amika dalait is élvezhettük. Tudva, hogy én spanyol vagyok, nagyon kedvesen nekem ajánlotta a Malagáról szóló dalt, ahol nyaralni szoktam. Hálás mosollyal köszöntem meg neki. Aztán több olyan dal következett, amit együtt énekeltünk, és további játékok. Megettük a zöld és a hagyományos magyar sütiket, megkóstoltuk a borokat, és néhányan könyveket, vagy egyéb dolgokat vásároltak, köztük én is.
Sajnálom, hogy ilyen rövid volt, az utolsó éjszakát beszélgetve töltöttem, kihasználva minden percet, mert tudtam, hogy másnap reggel mindenki hazautazik, és mindent be kell fejeznünk egészen a következő alkalomig. Remélhetőleg sikerül úgy szerveznem, hogy el tudjak menni az IJS-ra, és így néhányakat viszontláthatok, másokkal megismerkedhetek, és tovább élvezhetem ezt a fantasztikus hangulatot. Magammal vittem haza egy gyönyörű pólót, egy eszperantó zászlót, a fényképeimet és a rengeteg szép emlékeket.
Örömmel osztotta meg veletek ezt a történetet Alex Escomu
A 2012. december 28-átől 2013. január 3-ig tartó JES-en 10 magyar eszperantista vett részt, köztük Tóth-Deme Anett, aki a MIESZ és a lengyel ifjúsági szövetség csereprogramnak köszönhetően ingyenesen vehetett részt a rendezvényen. Beszámolója a saját blogján is megjelent: http://tdnetti.blogspot.hu/2013/01/beszamolo-4-jes-rol-raporto-pri-la-4-jes.html
Már egész régóta érdeklődöm más nyelvek és kultúrák iránt, ezért jelentkeztem érettségi után idegenforgalmi szakra. Ezután 2011-ben a Szegedi Tudományegyetem andragógus-művelődésszervező szakán kaptam arra lehetőséget, hogy megismerkedjek egy interkulturális kommunikációra alkalmas nyelvvel, ami nem más, mint az eszperantó. A nyelvtanulással párhuzamosan már részt vettem néhány helyi és országos eszperantó rendezvényen, de az igazi lehetőség 2012 őszén jelentkezett, amikor is a magyar-lengyel csereprogramnak köszönhetően ingyenes részvételt nyertem egy nemzetközi rendezvényre, a 4. Ifjúsági Eszperantó Hétre, melyet idén Németországban rendeztek meg.
A magyarokkal 2012. december 27.-én este találkoztunk a budapesti keleti pályaudvaron. Útközben csatlakozott csatlakoztak a karavánunkhoz a szlovákok, a csehek és a németek egy része is. Az utazás leginkább egy túlélőtúrához hasonlított, hiszen aludni egyáltalán nem tudtunk és legalább ötször át kellett szállnunk, de minden küzdelem megérte, hiszen december 28.-án a délutáni órákban megérkeztünk a helyszínre, Naumburg (Saale) egyik ifjúsági szállójába.
A helyszínre érkezve a fogadtatás nagyon kedves, a bejelentkeztetés pedig gyors volt, ami után már el is foglalhattam a helyem az amasloĝejoban. Nem pihenhettem sokáig, hiszen este már kezdődtek a programok és semmiből sem akartam kimaradni!
A programkínálat nagyon színes és izgalmas volt, így mindenki megtalálta a számára megfelelőt. Első nap részt vettünk egy városnéző túrán, ahol megnéztük a Marktplatzot, a Szent Péter és Pál Dómot, a Marientort, a Salztort, illetve néhányan ellátogattunk a Nietzsche-Hausba is. A túra után páran szinte mindennap lesétáltunk az óvárosba, ami egyszerűen gyönyörű volt.
A programok közt volt ismerkedési est, kulináris fesztivál, nemzetközi est, komédiás kvíz est. Különböző előadásokat is meghallgathattunk (például az UEA-ról, a TEJO-ról, a Muzaikoról, a Vikipedioról, az E@I-ről vagy különböző rendezvényekről). A rendezvény ideje alatt voltak izgalmas témájú kerekasztal beszélgetések, közgyűlések is. A kreatívabbaknak rajzolásra, festésre, kötésre, ékszerkészítésre vagy tánckurzusra is nyílt lehetőségük. A gufujoban folyamatosan lehetett társasjátékozni, puzzle-ozni, olvasgatni, teázgatni és beszélgetni, a trinkejoban pedig az italok és a karaoke kapott helyet.
Nagyon örültem, hogy voltak nyelvórák is, ahol anyanyelvűek vezettek be minket például a magyar, a német, a lengyel, vagy a spanyol nyelv rejtelmeibe, de természetesen voltak kezdő és haladó eszperantó kurzusok is. Számomra talán az egyik leghasznosabb és legizgalmasabb a novula programo volt, melyet naponta szerveztek az új résztvevőknek, hogy megkönnyítsék az ismerkedést, az eszperantó életbe való beilleszkedést.
A lehetőségeket színesítette a mozi és a koncertterem kínálata. A moziban többek közt a Mazi című rajzfilmsorozatot néztem meg, mely a nyelvtanulóknak készült, illetve egy magyar rajzfilmet, a Szaffit eszperantó felirattal. Ezeken kívül eszperantó felirattal játszották még 3D-ben a Harry Potter több részét, az Így neveld a sárkányodat, a Shreket, vagy az Avatart. A koncertek szintén tetszettek, hiszen korábban nem gondoltam, hogy ilyen színvonalas eszperantó zenészek és zenekarok léteznek (pl.: JoMo, Gijom, Jonny M, Tone, Platano, Inicialoj DC, La Perdita Generacio, la Danghera és Kim …).
A hét csúcspontja, és számomra is a legnagyobb élmény a szilveszter este volt. Az esemény egy svédasztalos fogadással és közös fotózással (kb. 200 fős) kezdődött, majd a résztvevő 38 ország időzónái szerint köszöntöttük az újévet. Éjfél után a trinkejoban elhangzott a magyar Himnusz, a magyarok pezsgő helyett pálinkával koccintottak, majd reggelig tartó bál következett.
Az első napokban nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem az eszperantó nyelvű előadásokat és beszélgetéseket, de néhány nap után már szinte csak eszperantóul tudtam gondolkodni. Sajnos ez az egy hét kevésnek bizonyult ahhoz, hogy eléggé belerázódjak ebbe a teljesen „más” világba, Esperantiába, ahol minden gondomat elfelejthettem. Rengeteg kedves, nyitott és érdekes embert ismerhettem meg és biztos vagyok benne, hogy nem utoljára találkoztam velük! :)
Akik kételkednek a nyelvben, vagy azt gondolják, hogy csak a diplomához elég, azokat csak buzdítani tudom, hogy ne csak tanulják, hanem használják is annak sok-sok lehetőségét! Hiszen a nyelv igenis életképes és külföldön presztízse van. Sokkal könnyebb egy nemzetektől független nyelvvel nemzetközi barátságokra szert tenni, mint egy olyannal, melynek anyanyelvű beszélőivel szemben mindig hátrányban leszünk!
A 2011. december 27-étől 2012. január elsejéig tartó JES-en négy magyar eszperantista vett részt, köztük Pataki Zsófi, aki egyébként szeptember óta Białystokban – Zamenhof szülővárosában – EVS-önkéntes. (2011 tavaszán ő vett részt egy MIESZ-pályázat révén az olaszországi IJF-n [i-jo-fo].) Az itt olvasható beszámoló hasonló formában eredetileg saját blogján jelent meg, http://vojagxantino.blogspot.com -on, ahol az „eszperantistáskodásokról és az önkéntesek életéről” olvashatsz bővebben.
December 26-án este négy magyar eszperantistával vonatra szálltunk a Keletiben, és elindultunk a harmadik eszperantó szilveszterre, a JES-re, Gdańskba. Az éjszakai vonaton jól elszórakoztunk négyen, és mivel csak az eszperantóról beszéltünk, kabintársunk is érdeklődött, hogy az mégis micsoda és mi értelme van. Aludni viszont nem nagyon tudtunk, mert nagyon meleg volt a kabinban és reggelre le is betegedtem. Varsóban át kellett szállnunk, és a második átszállásnál összetalálkoztunk a cseh-szlovák karavánnal, akikkel – mint utólag kiderült – már Pozsony óta egy vonaton voltunk, és együtt folytattuk utunkat a találkozóra. Az út utolsó pár órájában Tabut játszottunk eszperantóul, és mivel sikerült minden szót megtanulnom, már nem játszhatom Białystokban, mert az csalás lenne. Délután négy körül értünk Gdańskba, Pawel [egy lengyel szervező] kijött elénk és elvitt minket a JES helyszínére (továbbiakban JES-ejo). Már sok résztvevő ott volt és mindannyian örültünk, hogy viszontláthatjuk a rég nem látott barátokat. Beregisztráltunk és beköltöztünk az amasloĝejoba (osztályterem, ahol kb. 15-en aludtunk matracon, hálózsákban). ami a második emeleten volt. Az első emeleten egy társalgószerűség kapott helyet, ahol mindenféle társas, ügyességi, stratégiai játékokat lehetett játszani, vagy csak teázni és beszélgetni. Hamarosan megérkezett egy nagyobb karaván Német- és Franciaországból, majd kezdetét vette az ismerkedési est különböző játékokkal. Ezenkívül drinkejo (alkoholos italokkal) és gufujo (teával) várta minden este az érdeklődőket.
Nap közben is színes programok várták az érdeklődőket. Dorota, egy lengyel barátnőm vezetésével minden nap volt eszperantóóra a helyi diákoknak, illetve azoknak is szervezett külön programot, akik az első eszperantó rendezvényükre jöttek, vagy nem beszélik olyan jól a nyelvet, hogy jobban be tudjanak illeszkedni. Első nap volt a rendezvény megnyitója, ami minden megnyitóhoz hasonlóan elég hivatalos hangvételű volt. A megnyitó után részt vettem a Muzaiko, 24 órás eszperantó rádió előadásán [már írtunk róla a honlapon is]. Eddig csak hallgattam őket, de már azt is tudom, hogy ki az a lelkes önkéntes csapat, aki a szabadidejét feláldozva, fizetés nélkül szerkeszti a rádió adásait. Az egész találkozó alatt saját standdal rendelkeztek, ahol bármilyen kérdéssel lehetett hozzájuk fordulni vagy épp pólót vásárolni, amit meg is tettem. :) Az előadás után kipróbáltam Przemek [egy lengyel eszperantisa] húgának, Martának az ékszerkészítő workshopját az újrahasznosítás jegyében, és csináltam magamnak egy zöld, csillag alakú (az eszperantó jelképe) fülbevalót drótokból és festett műanyagpalackból. Az esti koncerteknek egy néhány utcával arrébb lévő épület adott helyet, ahol először az litván Asorti nevű együttes koncertezett. Megtáncoltatták az egész közönséget, majd Gijom, aki nem koncertet tartott, hanem a saját szavaival élve „koncerenciát”, azaz a koncert és a konferencia keverékét. Visszaérve a JES-ejoba karaoke és disco várt minket. Talán emiatt a karaoke miatt ment el a hangom és nem is jött vissza még egy hétig. Hajnali 4 körül megérkezett Przemek is Białystokból, és csatlakozott a mulatsághoz.
Hála az előző estének, a másnap reggeli találkozóra Lech Wałęsával (lengyel politikus, Solidarność egyik alapítója) nem tudtam felkelni. Mire délutánra összeszedtem magam, épp kezdődött az urba ludo, azaz a városi játék, ahol csapatokban különböző feladatokat kellett teljesíteni a városban. Roĉjoval [egy holland résztvevő] és Bálinttal voltam egy csapatban, és bár meg voltam győződve, hogy mi voltunk a legjobbak, helyezést mégsem értünk el. Sajnos az egész találkozó alatt ez az egy alkalmunk nyílt jobban megismerni a várost, mert napközben annyi program volt, hogy senkinek nem volt kedve elhagyni a JES-ejót. A játék után Szabi kezdő eszperantóórájára mentem, hogy ellessek tőle néhány módszert a saját óráimhoz. Az esti koncertek előtt egy lengyel néptáncegyüttes tartott bemutatót, és mi is kipróbálhattunk néhány lépést. Aznap az Inicialoj DC volt a soros a koncertezéssel. A specialitása, hogy koncert közben videóklipeket vetít a háttérben, ami elég pszichedelikussá teszi a koncertjét. Miközben hallgattam, rájöttem, hogy az IJF alatt, Olaszországban már voltam egyszer a koncertjén, csak épp más dolgom volt közben. Az Inicialoj DC-t Kimo követte, őt pedig a fia rockegyüttese, a Danghera, akik - azt kell mondjam - a legjobbak voltak az este folyamán. Az este az előzőhöz (és az összeshez) hasonlóan hosszúra sikeredett.
Az év utolsó előtt reggelén ismét elaludtam és lemaradtam a Gdańskot felfedező kirándulásokról. Talán ez a nap sikerült a legpasszívabbra, mert a TEJO (Ifjúsági Eszperantó Világszervezet) és a GEJO (Német Ifjúsági Szervezet) is aznap tartotta az éves gyűlését, azaz a legtöbb ember azokon vett részt. Ha jól emlékszem, csak egy Kínáról szóló előadásra mentem el, ami még jobban felkeltette az érdeklődésem Ázsia iránt. Most ugornék is a kedvenc programpontomhoz: végre elérkezett az az este, amikor a La Perdita Generacio (az „előzenekar” [a német] Johannes volt) adott koncertet! A 4 tagú együttesből a két lány, az énekesek lebetegedtek és csak a másik két tag volt jelen, ezért sokan voltak csalódottak, de nekem így is nagy élmény volt az első LPG koncertem. És a koncert egyik utolsó dala alatt éreztem, hogy ez a közel 200 ember összetartozik, amikor az együttes felszólította a közönséget, hogy mindenki öleljen meg valakit, aminek eredményeképp mindannyian hosszú ölelő sorokban álltunk és együtt énekeltük a dalt. Attól tartok, hogy fénykép nem készült róla, mert mindenki részt vett a nagy ölelkezésben. Ez a nagy összetartozás-érzés csak megerősödött az éjszaka folyamán. Röviden összefoglalva az ifjúsági eszperantó élet „elitje” hajnalhasadásig énekelte a himnuszt és még néhány eszperantó dalt, felbontva az újévre szánt pezsgőket. :D Videót nem mellékelek személyiségi jogok miatt.
És hogy ilyen szépen beleénekeltük magunkat az év utolsó napjába, egy kis pihenő után kezdődhetett a készülődés a szilveszteri bálra. Délután még sikerült részt vennem egy reggaeton táncórán és Szabi magyar nyelvről szóló előadásán, amin jót vitatkoztunk arról, hogy mi helyes és mi nem (legalábbis szerintem jót, ő lehet, hogy utált), majd mentem segíteni díszíteni a termet. A legszebb az volt ebben a szilveszterben, hogy minden kultúrának megvolt a lehetősége a saját módján ünnepelni. Mivel több időzónából érkeztünk, mindenki megünnepelte az új évet a saját és a többiek időzónája szerint is, azaz szinte óránként volt egy éljenzés. Én is megtaláltam a módját, hogy megtartsuk a magyar hagyományokat. Az üzenőfalon közzétettem és a DJ-vel is bemondattam, hogy éjfél után mindenki jöjjön magyar himnuszt énekelni (fura, hogy más népeknél ez nem szokás!) a terembe, ahol már előre felírtam a szöveget a táblára. Néhányan annyira belelkesedtek az ötlettől, hogy már napközben elkezdték tanulni a szövegét, és éjfél után körülbelül 20-an énekeltük együtt a himuszt, ebből hárman magyarok.
A 2011-es IJS sikeresen lezajlott a Búbánatvölgyben, amiről kiderült,
hogy igenis vidám hely :) Válogattunk néhány képet a rendezvényről,
hogy felidézze az emlékeket, vagy meggyőzzön róla, hogy következő
alkalommal mindenképp érdemes lesz eljönni. A képek megtekintéséhez kattints ide!
Itt egy teljesen új részvevő, Tóth Teodóra beszámolója olvasható a rendezvényről.
*
Azok, akik életük első eszperantórendezvényükről írnak, általában
azzal kezdik, hogy „kicsit ideges voltam” vagy „nagyon izgultam”, aztán
persze kiderült, hogy nem volt miért, mert mindenki kedves volt,
remekül érezték magukat, és rengeteg új barátot szereztek.
Eleinte azt gondoltam, hogy én mindenképen megpróbálok majd valami
kicsit egyedibbet alkotni, aztán rájöttem, hogy hiába próbálkoznék, mert
az én történetem is azzal kezdődik, hogy nagyon is izgultam (talán
kicsit egyedibb vonás, hogy tekintetbe véve siralmas
eszperantótudásomat, aggodalmam egyáltalán nem volt alaptalan.) a
kezdeti idegeskedés után persze kezdtem egyre jobban érezni magam.
Tényleg mindenki kedves volt, mindig volt aki segítsen, tényleg nagyon
sok érdekes emberrel ismerkedtem meg, és tényleg nagyon jók voltak a
programok. A vicces játékok, a kirándulások, a kórus, az aukció, a
magyar- és a nemzetköziest, az előadások, a tanfolyamok, a gulyásfőzés
mind-mind felejthetetlen élmények.
Az IJS meggyőzött arról, hogy érdemes folytatnom az eszperantótanulást,
és hogy nevével ellentétben a Búbánat-völgy nagyon is vidám hely.
A MIESZ-nek köszönhetően április 20 és 26 között részt vehettem életem első eszperantó találkozóján, az olaszországi IJF-n. Elsőre nagyfalatnak tűnt egyedül eljutni egy idegen ország távoli pontjára a hegyekbe, de örültem a kihívásnak. A találkozó előtt két napot töltöttem Torinóban, majd háromszori átszállással hegyvidéki buszozás után eljutottam a fesztivál helyszínére, Pornassióba. Korán érkeztem, még nem volt kiplakátolva a helyszín ahogy vártam, de ahogy meghallottam az első „Saluton”-t, tudtam hogy jó helyen járok. A szervezők széles mosollyal fogadtak, még most is rejtély számomra, honnan tudták, hogy a MIESZ-től jövök, mielőtt még bemutatkoztam volna. Mivel rajtam kívül még csak kevesen érkeztek meg, rögtön beálltam segíteni, így hamar el is telt az idő és közben összebarátkoztam a többiekkel.
A MIESZ áprilisi programját Székely Vilté szervezte, a Dera-szurdokot és Csobánkát látogattuk meg, (ez utóbbinál meg is másztunk egy kis hegyet). A program másik felében egy Batthyány téri palacsintázóba mentünk (meglepő módon) palacsintázni. :)
Amikor elsőnek mesélt Tötösné Gados Zsuzsa tanárnőm erről a találkozóról, nagyon megörültem, hogy van ilyen lehetőség. Kicsit féltem, mert nem tudok olyan jól eszperantóul, de belevágtam és elmentem.
Első nap: sok új idegen arc, akit meg kell ismernem. Könnyű volt barátkozni, mert mindenki kedves volt. Közös sétálás Velemben, mindig összehozza az embereket. Tettek róla, hogy kis tudásomat is meg tudjam mutatni. Este közös vacsora utána ismerkedés. Szórakoztató játékok és közös éneklés. Akkor éreztem meg JER-nek az igazi varázsát. Miért is szervezik. De aki nem jön el, az ezt nem tudja megérteni.
Második nap: újabb szórakoztató játék, a petanque. Nagyon jó volt, mondjuk nem a legjobban ment… De élveztem. :) Ebéd utáni kirándulás fel a templomhoz, fantasztikus volt. Imádok kirándulni és még rátett, hogy gyönyörű helyen voltunk. Hosszú nap és finom vacsora után a legjobb volt csoportos játék. Nagyon élveztem, már alig tudtam ébren maradni, de akkor is megérte. Együtt jókat nevettünk és közbe sok új szót tanultunk.
Harmadik nap: közgyűlés és összepakolás. El se hittem, hogy ilyen hamar eltelt az idő és mennem kell haza. Elszomorított, de tudtam, hogy akiket megismertem, azok barátaim lesznek. Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy az eszperantó nyelvet ne csak azért tanulja, mert diplomához kell. Mert ennek a nyelvnek is megvan a varázsa, és ha eljöttök az ilyen programokra, akkor ezt meg tudjátok tapasztalni és sok új barátot tudok szerezni.
Február tizenkilencedikén rendezte meg a MIESZ az ahhavi programját. Ez a nap nagyon fontos volt számomra, hiszen most először kaptam lehetőséget arra, hogy egyedül megszervezzek egy eszperantó programot. Ezt a napot szinte gyerekemként kezeltem. :)
A Westend főbejáratánál találkoztunk. Nem ment minden zökkenőmentesen: néhányan az emeleten, néhányan a földszinten vártak. (De természetesen semmi sem lehet tökéletes elsőre.) Innen továbbmentünk a tetőteraszra, a korcsolyapályára. Lelkesen megvettük a jegyeket, felvettük a korcsolyát és elindultunk a pályára. A hangulat nagyszerű volt, ezt a fotók is tükrözik. Korcsolyázás közben természetesen jutott idő egy kis beszélgetésre is, persze miután már nem csak arra koncentráltunk, hogy ne essünk el (legalábbis én mindig arra koncentráltam). Végül is majdnem megúsztuk esések nélkül. (Felhívnám a figyelmet a "majdnem" szó jelentésére.) :D
Miután minden energiánkat felemésztettük, elindultunk a Sirius kávézóba. (A látszat ellenére ez nem egy eszperantó szó, ne keresd a szótárban! :)
Itt mindenki rendelhetett magának egy-egy különleges teát. Kicsit meg is éheztünk így néhányan sütit és szendvicset is ettünk. A hangulat itt is jó volt. Ebben biztosan az is közrejátszott, hogy a beszélgetések többsége eszperantóul zajlott.
Én nagyon jól éreztem magam, és a visszajelzésekből ítélve ezzel mások is így voltak. Ha ezen a havi programon nem vettél részt, feltétlenül gyere el a következőre!
Bódi Zsófi beszámolója a januári programról – ez volt az első eszperantó-eseménye. :)
Eljött a január másodika, és én „új év, új élet” alapon felkerekedtem, és elindultam a MIESZ havi programjára, ami két részből állt: először egy városnéző túra, főleg a külföldi – brazil és osztrák – vendégek kedvéért, majd utána beszélgetés és játék a MESZ Bródi Sándor utcai irodájában – ahol egyébként nagyon hideg volt.
A tervek szerint három órakor találkoztunk volna a Blaha Lujza téren, ahonnan együtt mentünk tovább. Itt volt egy kisebb fennakadás (a városnézők kicsivel kevesebb, mint fél órát késtek), de végül mindenki szerencsésen eljutott a helyszínre. Itt először bemutatkoztunk – nem minden nehézség nélkül, ugyanis én alig, két brazil vendég pedig egyáltalán nem tudott eszperantóul. Utána jó hangulatú beszélgetés következett, majd brazil barátaink elénekelték egyik népdalukat, egyeseknek ezzel szívrohamot okozva, mivel a nóta lassan kezdődött és hirtelen kiabálással ért véget. Rajtunk volt a sor, és hosszas egyezkedés után a társaság amellett döntött, hogy eléneklik a Tavaszi szelet – eszperantóul. Már csak osztrák barátaink voltak hátra, de mire rávettük őket, hogy előadjanak nekünk valamit, vért izzadtunk.
Miután mindenki megcsillogtatta a tehetségét, egy jópofa bikafejes játékot játszottunk, aminek nem vagyok biztos az eredményében, de valószínűleg előkelő helyezést értem el (pláne, ha figyelembe vesszük, hogy akkor még nem tudtam a számokat).
Ahhoz képest, hogy rettenetesen féltem előtte és izgultam alatta, jól éreztem magam, és ez főleg annak köszönhető, hogy mindenki nagyon kedves volt velem.
Az Eszperantó hegyre október 4-én (vasárnap) megyünk kirándulni.
Novemberben és decemberben pedig a Láthatatlan kiállításra és a Planetáriumba teszünk egy látogatást.
Ezekről bővebben majd ugyanitt olvashatsz, vagy ha úgy kényelmesebb, küldünk mindig a programokról külön neked is egy e-mailt (ezt jelezd nekünk légy szíves)!
****** És a szeptember 13-i biciklis kirándulásunkról:
és íme Békési Ditta beszámolója a kirándulásról: Eszperantisták a Velencei-tavon (2009. szeptember 13.)
Emlékezetes volt számomra a múlt szombat: végre eljutottam egy eszperantó-kirándulásra. Kezdőként, bevallom, kissé aggódtam először, hogy mégis milyen lesz (az idei IEK-n kívül ez az első rendezvény, amint részt vettem), de hamar beláttam, hogy feleslegesen tettem – nagyon-nagyon szép nap volt. :-)
Szerencsére ez az időjárásra is igaznak bizonyult; gond nélkül letekertük a tó körüli majdnem 25 kilométert, igazán bele sem fáradtunk. Tartottam tőle, hogy nem fogom tudni tartani a tempót, de kiderült, ilyesmitől sem kell félnem. Tényleg mindenki türelmes volt, még a tapasztalt túrázók is megvárták a lassabbakat. A nap egyik legemlékezetesebb pillanata az volt számomra, mikor egy nehezebb szakasz után végre mindenki megérkezett, és Ottmár mosolyogva megjegyezte, nem a lemaradók dolga, hogy erejükön felül teljesítsenek, hanem a többieké, hogy megvárják őket. Tudom, van, ahol ez természetes hozzáállás, engem mégis meghatott. Igen, valami ilyesmi ez a világ. :-)
Az ismerkedést valamikor tíz óra tájt kezdhettük, mikor Szilvásival, Viltével és a barátjával, Petivel megérkeztünk Gárdonyba. Kriszti az állomáson várt minket, hogy felvilágosítson, a többiek már elmentek a bicikliket kikölcsönözni - gyorsan követtük hát őket mi is. Némi keresgélés és csereberélés után mindenki talált magának kétkerekűt. Később Iván is csatlakozott, így végre megcélozhattuk az első állomást – egy kis tisztást egy emléktáblával.
Tudni kell, nem csak bicikliztünk, hanem „geokesseltünk” is, azaz mindenféle apróságot rejtő ládikókat és egy jelszót is kerestünk. Az első állomáson a jelszó egyik darabját kellett megtalálnunk - míg néhányan azt próbálták kisilabizálni, vajon melyik lehet az emlékművön található leghosszabb szó, pár leleményesebb (és éhesebb) eszperantista bepótolta a reggelit.
A két geoládát végül egy folyócskánál és egy park mellett (a sűrű bozótosban :-)) találtuk meg. Tulajdonképpen Blazio érdeme mindkettő, de a koordináták megkeresésében és a hely behatárolásában mindenki segített. :-)
Fagyiztunk, Annával bicajt cseréltünk, egy szimpatikus eladó földet meg is vettünk magunknak, építettünk kastélyt és beszélgettünk a tanárképzésen keresztül a gazdaságon át mindenféléről, míg meg nem lett a jelszó összes darabja a fő geokesselőnk, Gergő számára. A „munka” után megtettük a maradék néhány kilométert, és kerestünk magunknak egy szimpatikus kis éttermet, hogy együnk valamit a nagy utazás végét megünneplendő. Vacsora közben sem unatkoztunk, megbeszéléseken és találkozókon át egészen az októberi leendő kiránduláson át mindenről folyt a szó. Zolival beszélgettünk az Eszperantó-hegyről, Annával az ifjúságról, a többiek közben kitárgyalták a legkülönbözőbb nyelvi és táborszervezői témákat... hát, igen, itt sosem áll meg az élet. :-)
Fáradtan bár, de boldogan tértünk vissza a kirándulásról – úgy láttam, mindenki jól érezte magát. :-) Én különösen élveztem; ez a légkör azt, hiszem, írásban visszaadhatatlan is. Hiába, mindenkinek el kell jönnie, és magának megtapasztalni, mire gondolok. :-)
Be kell vallanom, hogy már hónapokkal ezelőtt gondoltam rá, hogy korcsolyázni menjünk, de valahogy úgy gondoltam, hogy a többieknek nem tetszene az ötlet. Így tehát nagyon örültem, hogy már jégen állva is eszperantózhattunk. :)
Először magyarul kezdtünk beszélni, de kicsit később eszperantóra váltottunk, így ez után a program már tényleg valódi „zöld” találkozó volt. :) Azt hiszem talán én voltam az, aki legkevésbé beszélt eszperantóul, de nem voltak problémáim se; jó, igyekeztem, hogy ne hibázzak túl sokat, de a többiek is segítettek, így ez egy nagyon jó gyakorlási lehetőség is volt. :)
A Jégteraszon voltunk, ahol először féltem, hogy a jég nem lesz teljesen jó (már koriztam itt korábban is, és a pálya gyenge minősége miatt ez nem mindig volt túl szórakoztató…) de most szerencsénk volt. Mindenki kölcsönözhetett korcsolyát (én voltam az egyetlen aki a sajátomat vittem) és a ruhatár is elég olcsó volt.
Bocsánat, tudom hogy most túl lelkes vagyok, de örülök, hogy összejött a közös korcsolyázás és hogy most nem voltunk túl sokan sem. :)
Remélem te is jössz a februári filmnézésre – figyeld a híreket a honlapon, hamarosan mindenkit értesítünk mindenről. ;)
Ha vannak fotóitok, vagy szívesen megírnátok, mi volt a legviccesebb pillanat, vagy a legérdekesebb programpont, akkor várjuk a hozzászólásaitokat itt (látogatóként is lehet hozzászólást írni) vagy ha regisztráltatok már, akkor a blogotokban is beszámolhattok a HURA-s tapasztalataitokról.
Az albumba feltöltött képekkel is bátran gazdagítsátok a HURA-élménybeszámolót! :-)
Felkerültek az első képek a HURA-ról a weboldalra (album):
És ráadásnak itt van Keményfi Imre albuma is a picasawebről:
Szombat délután Alberobellóba kirándultunk. Este Gijom koncertezett, majd ismét a Commitment Blues.
