JER 2013 – Egy fiatal spanyol eszperantista első magyar rendezvénye

Alex Escomu Spanyolországból jött, de jelenleg Ausztriában él, és úgy döntött, részt vesz élete első magyar találkozóján, a győri JER-en, amiről itt olvashatjuk élménybeszámolóját.

Üdvözlet az olvasónak! Madridi spanyol vagyok, aki Erasmus ösztöndíjjal egy évig Bécsben tanul. Az eszperantó nyelv alapjait egy hét alatt tanultam meg, aztán elkezdtem könyveket olvasni, beszélgetni a Facebookon, így hétről-hétre mindig tanultam valami újat. Mielőtt részt vettem a JER-en, már találkoztam eszperantistákkal Madridban két Zamenhof-napon és három-négy beszélgetős-kávézós összejövetelen. Bécsben kihasználva az alkalmat elmentem a Zamenhof-napra, ahol nagyon érdekes emberekkel találkoztam. Egyikük egy nagyon vidám pozsonyi lány volt, akivel később a JER-re utazva ismét összefutottam. Ő győzött meg, hogy menjek el, és örültem, hogy legalább egy embert már biztosan ismerni fogok.

Miután megvettem a vonatjegyet (ami nem ment problémamentesen), mindent előkészítettem a JER-re: a feltöltött kamerámat és a töltőt, szótárat, néhány sütit (amik aztán érintetlenül utaztak vissza Bécsbe), pénzt, ruhákat stb. Elmentem az egyetemi előadásra amin még ott tudtam lenni reggel, hazamentem, elhoztam a táskámat, és felszálltam a vonatra, kicsit félve, nehogy elvesszek út közben...

Szerencsére minden simán ment, és sikerült eljutnom Győrbe a helyszínre. Bementem, és eszperantóul köszöntem az ott álldogáló nőnek... Az arcán megjelent a mit-is-mondasz kifejezés, és hívott valakit magyarul, mire megjelent az első anyanyelvi eszperantista, akivel életemben találkoztam. Ő volt az egyik szervező, és segített nekem kitölteni a papírokat a szállás elfoglalásához. Papírokat kitölteni szóbeli tolmácsolással... huh! Nagyon hálás vagyok neki. Elkísért engem a szobámhoz, ahol mindent lepakoltam, aztán átmentem a társalgóba. Itt néhányan játszottak és beszélgettek. Körülnéztem a teremben, hogy megtaláljam az egyetlen ismerősömet, a szervezőt. Na, megláttam egy nagy falitérképet... Semmit nem értettem. Megkérdeztem a mellettem álló férfit, hogy miért ilyen furcsa ez a magyar térkép... Elmagyarázta, hogy ez egy történelmi térkép, és az első világháború után megváltoztak az országhatárok, nagyon érdekes volt! Láttam egy játszó csapatot, ahova egy másik anyanyelvi eszperantista meghívott, és a játék közben mindegyikükkel megismerkedtem.

Később megtudtam, hogy sok magyar nem érkezett még meg a hó miatt, igen, jól hallottad, bár különös a hó márciusban. Nekem semmi problémát nem okozott... de őket sajnálom. Néhányan egyáltalán nem tudtak eljönni. Már éjszaka volt, mire sokan megérkeztek, akikkel játszottunk és beszélgettünk. Igazán baráti volt a légkör, csodálkozva láttam, hogy ennyi magyar beszél ilyen folyékonyan eszperantóul. És nem csak magyarok voltak, néhányan a szomszédos, sőt a nem annyira szomszédos országokból is jöttek. Igazán remek probléma nélkül beszélni olyanokkal, akiknek az anyanyelve teljesen érthetetlen számomra, egy közös nyelven, amit önszántunkból tanulunk hogy jobbá tegyük a világot. Olyan emberekkel, akik már csak emiatt is barátok, és ahelyett, hogy a többségre vártak volna, megtették az első lépést. Nagyon felvillanyozó és reményt adó társaság.

Másnap délelőtt városfelfedező versenyt tartottunk, voltak megválaszolandó kérdések, fényképek, becsípett játékosok, egy kis helyi étel, és a külföldi résztvevők is megtanultak néhány magyar szót, mert gyakran kellett magyarul kérdeznünk a játékban, hogy megtudjunk valamit (kuszonom!). Mialatt a magyarok délután közgyűlést tartottak, egy kis csapattal leültünk beszélgetni, és bemutatkoztunk. Mindenki elmesélte, milyen problémái adódtak az idejutással, és beszélt egy kicsit magáról. Mindenki nevetett ezeken az egyéni kis katasztrófákon. Ismét megtaláltam a pozsonyi barátnőmet, és sokkal többet tudtam meg róla: remekül dizájnol és együttműködik a Muzaikoval, a 24 órás jó fej zenei rádióval. Most ahányszor ezt a rádiót hallgatom, mindig örülök neki, hogy a mi kedves magyar Veronikánk hangjához végre arcot is tudok kötni.

Este az eszperantó anyanyelvűségről hallgattunk előadást, később pedig különböző projektekről és honlapokról. Éjszaka folytatódtak a játékok és Anjo Amika dalait is élvezhettük. Tudva, hogy én spanyol vagyok, nagyon kedvesen nekem ajánlotta a Malagáról szóló dalt, ahol nyaralni szoktam. Hálás mosollyal köszöntem meg neki. Aztán több olyan dal következett, amit együtt énekeltünk, és további játékok. Megettük a zöld és a hagyományos magyar sütiket, megkóstoltuk a borokat, és néhányan könyveket, vagy egyéb dolgokat vásároltak, köztük én is.

Sajnálom, hogy ilyen rövid volt, az utolsó éjszakát beszélgetve töltöttem, kihasználva minden percet, mert tudtam, hogy másnap reggel mindenki hazautazik, és mindent be kell fejeznünk egészen a következő alkalomig. Remélhetőleg sikerül úgy szerveznem, hogy el tudjak menni az IJS-ra, és így néhányakat viszontláthatok, másokkal megismerkedhetek, és tovább élvezhetem ezt a fantasztikus hangulatot. Magammal vittem haza egy gyönyörű pólót, egy eszperantó zászlót, a fényképeimet és a rengeteg szép emlékeket.

Örömmel osztotta meg veletek ezt a történetet Alex Escomu